mystat _______


Elek Gábor: Két győzelemmel elégedett lennék!
Klein Ron | 2010-08-20 16:00:00 | bejelentkezés | regisztráció
KOROSZTÁLYVÁLASZTÓ
EMAIL
NYOMTAT
A+
R
A-
SZÓLJ HOZZÁ
HOZZÁSZÓLÁSOK
Női felnőtt 2010/2011



Utolsó felkészülési tornáján vesz részt csapatunk a bajnoki kezdet előtt. Két magyar éremesélyes és egy montenegrói sztárcsapat lesz ellenfelünk, ahol felmérhetjük, hol is tartunk a nemzetközi kupákban induló csapatokkal szemben.

Sokkal jobb játékot várok el csapatomtól, mint amit szerdán láttam Veszprémben” – kezdte Elek Gábor, csapatunk vezetőedzője. Ahogy fogalmazott, „nyilván nagyobb a tét, ezért másképp fogunk nekiindulni ennek a hétvégi tornának". Elmondta, „nem készültünk külön a tornára, mivel mi a bajnokságra koncentrálunk, de komoly erőfelmérő lesz ez nekünk, hiszen három nemzetközi kupában induló csapat ellen megtapasztalhatjuk, hogy jelenleg hol is tartunk”. Nem céltalanul utazunk Vácra. „Azt mondtam a lányoknak, hogy két győzelemmel elégedett lennék, de majd a mérkőzések után derül ki, hogy egy-egy eredmény mennyit ér. Viszont azt nehezen tudom elképzelni, hogy három vereséggel elégedett legyek”. A tornát megelőző edzésmunkáról elmondta, „fáradtságtól nem tartok, ám nem tudtunk teljes mértékben úgy készülni és edzeni, ahogy szoktunk, hiszen hétfőn pihenőt adtam a játékosoknak, szerdán edzőmérkőzést játszottunk, augusztus 20-án pedig nem volt szívem két edzést is megtartani”.


Vajon erre a hétvégre mit talál ki a mester?

Nem teljes csapattal utazik viszont Elek Gábor Vácra: „két sérültünk volt a héten, közülük Szamoránsky Piroskának a műtött térde fájt, de ő már játszhat hétvégén. Balogh Barbarának begyulladt az Achillese, így ő nem játszik a kupán, hétfőtől edzhet újra”. Válogatottainkkal vasárnap lesz az utolsó edzőmérkőzésünk. „A következő héten öt játékosunkra is számít Mátéfi Eszter. A jövő hétre tervezett Érd és Újbuda elleni felkészülési mérkőzések is elmaradnak, ám lehet, hogy szerdán a serdülő fiúkkal játszunk egy mérkőzést" – árulta el a további felkészülési programot Elek Gábor.

Új hozzászólás

ÚJ HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászóló*: bejelentkezés | regisztráció
A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Hanyadika van?*: - ellenőrző kód: írd be számmal, hogy hanyadika van
Hozzászólás szövege*:


Eddigi hozzászólások