Júniustól a Ferencváros női kézilabdázóinál Novák András végzi a női utánpótlás korosztály koordinálását, fejlesztését. Ennek a munkájának részeként újabb együttműködést kötött az FTC kézilabda szakosztálya – ezúttal a Malév SC-vel.
Videóinterjú
Videóinterjúnkat Novák Andrással az edzői blogban olvashatod el!
„Gyakorlatilag ugródeszka lehet ez a kapcsolat azoknak a játékosainknak, akik tudásukkal és akarásukkal elérték a megfelelő szakmai szintet” – folytatta Kovács. „Persze jó lehetőség ez az együttműködés azoknak a lányoknak is, akik ugyan a Ferencváros utánpótlás játékosai, de valamilyen oknál fogva éppen nem férnek be a játszó keretekbe”. Végül Kovács hozzátette, „szeretnénk elérni, hogy ezzel az együttműködéssel a Malév SC női kézilabdázóinál is újra felpezsdüljön az élet”.
„Egy, már korábban is közeli, nagyon jó kapcsolatot tesz még erősebbé, szorosabbá ez a megállapodás” – magyarázta Novák. „Elég csak Kökény Beára, Papp Józsefre vagy éppen Iváncsics Gézára gondolni”. A zöld-fehérek utánpótlás koordinátora elmondta, „a Malévval kötött megállapodás csak az egyik annak a három szerződésnek, mely alapja a Ferencváros megújult utánpótlás nevelésének. Lényegében klubunk célja ezekkel az együttműködésekkel, hogy lehetőséget nyújtson minél több fővárosi fiatal, tehetséges kézilabdázónak a kibontakozásra csapatunkban”. Újságírói kérdésre hozzátette, „természetesen kétirányú játékos mozgásról van szó. Szeretnénk több fiatalt is kettős igazolással játszatni egyszerre a Ferencvárosban és az Újbuda vagy például a Malév SC megfelelő csapataiban, növelve a játéklehetőségüket és a két csapat eredményességét ez által”. Végcélnak három különböző partner egyesületet jelölt meg Novák. Elmondása szerint már elindult az a folyamat, melynek részeként egy harmadik, ugyancsak fővárosi egyesülettel is megállapodhatnak hasonló feltételekkel. Bár részleteket még nem árult el erről a folyamatról, annyit elmondott, hogy a Vasas vezetőivel készülnek a hétvégi torna ideje alatt egyeztetni a lehetőségekről.
ÚJ HOZZÁSZÓLÁS
Hozzászóló*: bejelentkezés | regisztrációA csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Hanyadika van?*: - ellenőrző kód: írd be számmal, hogy hanyadika van
Hozzászólás szövege*: