Pár hete még elég sok góllal győzte le Köstner Vilmos csapata a ferencvárosi lányokat. A Szabella-kupán megtörtént a visszavágás: Szucsánszkiék szinte végig vezetve verték Kazaiékat.
Pedig Szabó Valéria góljával a második percben a cívis városiak szerezték meg a vezetést. Sőt, öt perc alatt csak Dajka Betti két hetesével tudtunk válaszolni Bulath és Bognár góljaira, így első akció gólunk (ugyancsak Dajka szerezte) csak a 3-3-hoz volt elég. Három perc alatt eztán két Kovacsicz lerohanás és egy Tomori bonba segített ahhoz, hogy 6-3-ra meglépjünk a Debrecentől. A különbséget pedig tartottuk is: Dajka újabb hetesével már 8-4, Deáki gyors támadás végén szerzett átlövésével 11-7, Szádvári harmadik találatával pedig 14-10-re módosult az állás. Az utolsó tíz percben feljött, majd három perccel a vége előtt egyenlített is a vendégnek jelölt Debrecen Csáki és Bogdanovics vezetésével, ám Dajka két találatával (egy hetes, egy pedig hetes utáni kipattanóból) végül 16-16-os félidőnél vonultak öltözőbe a csapatok.
Dajka Bettina nem csak a hétmétereseket értékesítette magabiztosan
Emberhátrányban zártuk az első harminc percet. Ennek ellenére se az utolsó minutumban, se az első kettőben nem vették be a narancs mezesek a hálónkat. Végül a második játékrész góljainak sorát Szádvári nyitotta meg a harmadik percben, őt pedig Dajka követte két találatával, így a hatodik percben 19-17-es állást mutatott az eredményjelző. Ezt követően pár percig valahogy mindig odaért egy debreceni kéz a lövéseink környékére, így tíz perc játék után Csákinak sikerült az egyenlítés: 21-21-re alakult a mérkőzés állása a találatával. Negyed óra volt hátra, mikor is Dajka utolsó akció góljával már megint kettővel vezetett Elek Gábor alakulata, ezt a különbséget pedig a következő tíz percben tartották is Szucsánszkiék. Még úgy is, hogy kétszer kerültek emberhátrányba hat perc alatt. Végül Dakas egyenlített öt perccel a lefújás előtt. Tette ezt mindhiába, ugyanis Tomori úgy döntött, számára kevés a három lőtt gól, és az utolsó öt percben hatszor is bevette a Köstner tanítványok kapuját, ezzel biztosítva mindenkit arról, hogy a Szabella kupát győztesen fogja zárni a Ferencváros: az utolsó percben büntetőből állította be a válogatott átlövőnk a végeredményt, így 30-28-ra nyert Elek Gábor együttese és bár fáradtan, de sikerült visszavágnia a Debrecenben elszenvedett vereségért a DVSC-Korvex csapatának.
Szakvélemény
Elek Gábor edző értékelését a mérkőzésről az Edzői blogban olvashatod el.
A mérkőzésről Dajka Betti a játékos blogban írta le véleményét.
Ferencvárosi TC - DVSC-Korvex 30-28 (16-16)
Szabella-kupa, Női felkészülési mérkőzés, 2010. 08. 22. 16:30.
FTC: Szarka, Szamoránsky P 1, Mohácsik, Szucsánszki 2, Trufán, Szádvári 5, Szamoránsky, Tomori 7, Abramovics, Deáki 1, Dajka 10 (7/6), Kovacsicz 3, Németh, Bari Nagy, Pastrovics. Edző: Elek Gábor.
ÚJ HOZZÁSZÓLÁS
Hozzászóló*: bejelentkezés | regisztrációA csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Hanyadika van?*: - ellenőrző kód: írd be számmal, hogy hanyadika van
Hozzászólás szövege*:
Piroshoz még írjatok be egy gólt, hisz Ő kettőt lőtt nem? :)
Amúgy grat csajok, nem sokon múlt, hogy ezt a tornát is megnyerjük!