Valóban: tíz másodperccel a vége előtt döntetlenre állt Elek Gábor együttese a Budocnost Podgorica ellen a Szabella-kupa második napjának reggelén. Végül a szerencse nem volt mellettünk.
Tomori kilenc találata ezen a mérkőzésen is sokat segített támadásban
Tíz perc pihenő után Jovanovic nyitotta a gólok sorát: 15-14-nél ismét Popovicék vezettek tehát. Tomori kétszer is bevette az amúgy jól védő Vukcievic hálóját, ezzel fordult a kocka, négy perc játék után 15-16-ra nálunk volt az előny. Amit emberhátrányban sem adtunk ki a kezünkből: Deáki két perces pihenője alatt kettőt kaptunk és egyet lőttünk, majd Dajka hetesével ismét nálunk volt a vezetés. A kapuban Pastrovics ziccereket fogott - 16 perc alatt nyolcszor, Trufán pedig beállása után négy perc két gólt lőtt, így bő negyed óra játék után ismét kettővel vezetett Elek Gábor csapata. Sőt, Dajka következő büntetőjét követően már hárommal. Viszont a maradék tíz percben már csak háromszor voltunk eredményesek - Tomori, Trufán és Dajka egyszer-egyszer -, ennek pedig meg lett a következménye: a 27. perc végén Dajka büntetője emberelőnyben is csak a 24-24-es döntetlenre volt elég, majd Radicevic juttatta előnyhöz a Podgoricát alig egy perccel a lefújás előtt. Tizenöt másodpercig játszhattak még a csapatok, mikor Szamoránsky ismét döntetlenre módosította az állást, ám három másodperccel a vége előtt sikerült megszereznie a Podgoricának a győztes gólt, így 26-25-re nyerték a - gyakorlatilag a Szabella-kupa döntőjének is beillő - mérkőzést.
Ugyanis a Podgorica - bár kikapott egy góllal a kupa utolsó mérkőzésén a házigazda Vác ellen - ellenünk szerzett győzelmével első helyen végzett a tornán.
Szakvélemény
Elek Gábor értékelését az Edzői blogban olvashatjátok.
BUDOCNOST PODGORICA - Ferencvárosi TC 26-25 (14-14)
Szabella Kupa, Női felkészülési torna, 2010. augusztus 22. 10:00
Ferencvárosi TC: Szarka, Szamoránsky P 1, Mohácsik, Szucsánszki 2, Trufán 3, Szádvári, Szamoránsky A, Bari Nagy 1, Deáki, Dajka 4, Kovacsicz 2, Németh, Tomori 9, Pastrovics. Edző: Elek Gábor.
Hétméteresek: 1/1 és 7/5.
Emberhátrányok: 12 és 4 perc.
Mérkőzés alakulása: 0-2, 2-3, 3-7, 5-10, 7-12, 13-12, 13-14, 14-14. II. félidő: 15-14, 15-16, 17-17, 17-18, 19-22, 20-23, 24-23, 24-24, 25-25, 25-26.
ÚJ HOZZÁSZÓLÁS
Hozzászóló*: bejelentkezés | regisztrációA csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Hanyadika van?*: - ellenőrző kód: írd be számmal, hogy hanyadika van
Hozzászólás szövege*: