Sorra harmadszor találkozik alig több mint egy hónap alatt a Veszprém alakulatával Elek Gábor csapata. Kettőből kettő a mérleg a felkészülés alatt: szerdán sem szeretnének rontani az arányon játékosaink.
Három nap híján egy hónapja csapott össze a két alakulat először, akkor a FŐTÁV-FTC Kézilabda Arénában vendégeskedtek a veszprémi lányok - ekkor kilenc gólos győzelmet arattak az Elek-lányok. Ekkor gyorsan magunkhoz vettük az irányítást, bár 9-9-nél még egyenlítettek a vendégek, végül folyamatosan elszakadtunk a fekete mezesektől és könnyedén vertük meg a Veszprém Barabás KC együttesét. Elek Gábor videóblogában túl sok kifogással nem is élt a mutatott teljesítményünk ellen.
A visszavágón már kevésbé volt felhőtlen vezetőedzőnk öröme: bár ismét megvertük az éppen vendéglátó szerepében tetszelgő Veszprémet, volt mint javítani az éppen soron következő Szabella Kupa előtt. Ez nagyrészt meg is történt, ám a veszprémi kirándulás után most van bizonyítandója a hétvégi rangadóra készülő zöld-fehér lányoknak. Bár utoljára három góllal megvertük Gyurka edző csapatát, a második félidőben gyengén játszottunk.
A Debrecen otthonában is ment vendéglátóinknak
Míg mi hazai pályán vertük az első fordulóban a magát nehezen adó érdieket, addig a veszprémiek rögtön a tavalyi pontvadászat ezüstérmeséhez mentek. Debreceni kirándulásuk után pedig nem panaszkodhatnak: harminc perc játék után kettővel vezettek csak Köstner Vilmos tanítványai, végül pedig csak hat találattal bizonyultak jobbnak a házigazdák. Ezek után ellenünk mutatkozik be hazai pályán a bajnokságban a Veszprém Barabás KC, így minden valószínűséggel megpróbálják a legtöbbet kihozni magukból. Ennek ellenére az erőviszonyok és az eddigi eredmények azt mutatják, nem okozhat gondot Elek Gábornak és csapatának a következő két pont megszerzése sem.
Veszprém-Barabás KC - Ferencvárosi TC
Női NBI-es felnőtt mérkőzés, II. forduló.
2010. szeptember 8, 18:00, Veszprém Aréna
Élő közvetítés: 18:00, élő, szöveges közvetítés
ÚJ HOZZÁSZÓLÁS
Hozzászóló*: bejelentkezés | regisztrációA csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Hanyadika van?*: - ellenőrző kód: írd be számmal, hogy hanyadika van
Hozzászólás szövege*: